Category: SRF Hirek
SRF Hirek
Új Év 2021
Kedvesem,
Mindannyian a Gurudeva Paramahansa Yogananda aszramjaiból örömteli és kiteljesedett új évet kívánunk – továbbá minden kedves barátunknak is aki hozzátartozik az ö világszerte élő szellemi családjához. Az új kezdetek idején különösen rád gondolunk, és imáinkat küldjük, hogy a saját hitetek és elszántságotok, valamint Isten segítsége révén elérhessétek legkedvesebb céljaitokat. Szeretném megköszönni mindannyiótoknak az üdvözlőlapokat, az üzeneteket és az ajándékokat amit az ünnepek és egész év alatt is kaptunk. Barátságatok és támogatásatok sokat jelent nekem, és ugyanúgy az összes szerzetesnek és apácának is; nagyra értékeljük azt a sokféle módot, ahogy kifejezitek Guruji eszméit az életetekben is.
Az elmúlt év minden bizonnyal kihívást jelentett mindenkinek az egész világon. De a nehézségek hátterében nyilvánvalóan egy spirituális lecke áll – amire ennek az útnak a követői már régen rájöttek: egyre nő a felismerés, hogy ezen a földön a nézeteltérés tartós gyógyítása nem lehetséges pusztán külső megoldásokkal, hanem csak akkor, ha belsőnkkel ráhangolódunk Istenre. Példa volt az „isteni időzítésre”, hogy az elmúlt év többször is sürgősön ösztönzött az Igazság örök törvényeivel való mélyebb kapcsolat teremtésre és mindez egybeeset a Guru küldetésének százéves évfordulójára, amelyen világszerte elkezdte terjeszteni a Krija jóga meditáció lélekébresztő tudományát. Az elkövetkező napokban továbbra is tegyünk meg mindent, hogy ösztönözzük az egyetemes szellemiség elterjedését globális civilizációnk harmonizálása és egyesítése érdekében.
Ahogy az új évbe lépünk, imádkozom, hogy határozzátok el, hogy teljes mértékben kihasználjátok azt a spirituálítást ébresztő meditációs technikát és tanítást, amit Paramahansaji adományozott a világnak. Legyen ez egy új kezdet az életedben; hagyd, hogy saját lelkesedésed és meditációs erőfeszítéseid mélyen hozzájáruljanak az emberi családunk számára annyira szükséges harmóniához, bölcsességhez és isteni szeretethez.
Isten megadta nekünk azokat az isteni ajándékokat, amelyekre szükségünk van az újrakezdéshez: a szabad választás ajándékát és a dinamikus akaraterőt céljaink eléréséhez. Szánj egy kis időt csendes elmélkedésre, hogy megerősítsd magad a jó cselekedetek, a tanulságok, a megszerzett győzelmek és a bátorsággal szembesülő kihívásokból nyert lelki áldások emlékével. Tisztítsd meg a tudatod az összes önkorlátozó „poggyászttól”, a múltból származó önmagadról vagy másokról képzelt hibákról és negatív gondolatokról. Koncentrálj a most elérhető új lehetőségekre – a végrehajtani kívánt pozitív változásokra. Érezd a remény élénkítő szellőjét, amely elsöpri minden aggályodat, kételkedésedet, és dinamikus akarattal és bizalommal árasztja el erőfeszítéseidet, megerősít, hogy elérd a céljaidat.
Gurunk nem engedte, hogy a körülötte levő bhakták használják a „nem lehet” kifejezést. Azt mondta: „Törd be a “nem lehet” tojáshéját a “lehet” szabad levegőjével.” Hisz benned; Isten hisz benned; ha kitartasz és hiszel magadban, valamint az Ö segítségében és szeretetében, akkor nem bukhatsz el. “Új reménnyel lépj az újévbe” – sürgetett minket Guruji. „Ne felejtsd el, hogy Isten gyermeke vagy … Örökké szeret. Erre gondolj, hidd ezt, tudd ezt. És egyszer csak rájössz, hogy halhatatlanul élsz Istenben. ”
Isten áldjon meg téged és szeretteidet ebben az új évben és mindig,
Chidananda testvér
1920 Szeptember 19. érkezett Paramahansa Yogananda az Egyesült Államokba
Szeptember 19. ünnepeltük Paramahansa Yogananda Egyesült Államokba érkezésének 100. évfordulóját. A vallás tudományáról szóló első beszéde, hangsúlyozta a jóga egyetemességét, és kezdete volt annak, hogy elképzelései világszerte hatást gyakoroljon az igazságkeresőkre. Irás a szeretett Mesterről (Angolul).
Self-Realization Fellowship Convocation 2020
A világszerte bevezetet utazási korlátozások miatt a 2020 Convocation-t On-line ünnepeljük. Az esemény itt követhető.

Csatlakozz egy 24 -órás Online Meditációhoz.
Az eredeti SRF oldal
Örömmel jelentjük be, hogy szeretett elnökünk, Chidananda testvér, vezeti a meditáció nyitóóráját, amely június 20-án, szombaton kezdődik, 19:00 órakor, csendes-óceáni nyári idő szerint. A meditáció hátralevő részét a világ különböző részén élő SRF és YSS szerzetesek vezetik.
“Meditálj többet. Nem is tudod, milyen csodálatos dolog ….
Minél inkább meditálsz, és minél inkább tudod az elmédet a szellemi állapot középpontjában tartani tevékenységed során, egyre inkább leszel képes mosolyogni. Én mindig ebben az állapotban vagyok most már, Isten boldogság-tudatban.”
-Paramahansza Jógánanda
Zoom videokonferencia
YouTube élőadás
A Zoom előadásokra két link lesz, egy az első 12 órára ás egz külön a másik 12 órára. A fenti két linkkel lehet majd az élőadásra csatlakozni, addig nem élnek majd.
Krízis, vagy lehetőség a fejlődésre?

Üzenet Chidananda testvértől
Ahogy a napok és a hetek telnek, és szerte a világon egyre több ember kénytelen életében jelentős változtatásokat véghez vinni a terjedő koronavírus járvány miatt, Paramahansza Jógánanda asramaiból újra és újra, rátok gondolunk imáinkkal, szeretettel és jóakarattal megerősítve a megosztott szellemi köteléket. Érezzük, és mélyen megérint imáitok, valamint az isteni barátságatoknak a kifejezése, amely annyira gyönyörűen átitatja Paramahanszadsi követőinek a világméretű családját a kölcsönös támogatás és a szellemi erő kézzelfogható és bátorságot helyreállító rezgésével.
Azt mondják, hogy a rossz időkben egy jó dolog lehet az, hogy gyakran rendkívüli módon a legjobbakat hozza ki betőlünk – ha megengedjük. Bármilyen válság, katasztrófa vagy a történelem során fenyegető időszakban láthatjuk, hogy az emberek kétféle módon válaszoltak: Vagy engedték, hogy ellenőrizetlen elméjük és képzetlen akaratuk félelme, korlátozottsága és tudatlan önzősége határozza meg őket; vagy ezt a kihívást jelentő időt motivációként használták arra, hogy felfedezzék és kifejezzék meghódíthatatlan lelkük gyönyörű isteni tulajdonságait és látens erejét.
Mindannyian megtehetjük, hogy világválság-idejében (vagy bármilyen más időben is) döntő fontosságú pillanatnak tekintjük azt az egyéni fejlődésünkben. Legyünk olyan lélek, aki évek múlva visszatekint erre a nehéz időre és azt mondja: „Igen, akkor megragadtam a lehetőséget arra, hogy előadjam és nyilvánvalóvá tegyem több éves szellemi tanulmányaim eredményét és az önfejlesztésre tett erőfeszítéseimet. Ekkor tettem meg azt az ugrást amivel már nem csak gondoltam a szellemi tulajdonságokra, azt remélve, hogy valaha „elérhetem” őket, hanem ténylegesen megéltem. A hit és a szellemi betekintés szemszögéből nézve az emberiséget sújtó súlyos erőpróbák rámutatnak a bolygónk spirituális fejlődésének felgyorsításához szükséges leckékre. Mint más alkalommal is mondtam, azt hiszem, hogy az emberiségnek a történelem ezen pontján arra van szüksége, amit Paramahansza Jógánanda kifejezetten és tömören ismertet a felekezeti hovatartozás nélkül és univerzálisan hasznos SRF / YSS Célok és Ideálok részében. Ha tudatosan megragadjuk ezt a lehetőséget, akkor ez nem elsősorban a szorongás és az elbátortalanodás ideje lesz, hanem inkább egy olyan idő, amikor ha kihívás elé kerülünk, kiállunk és megfelelünk a kihívásnak – egy olyan időszak amiről elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk, pillanatról pillanatra, nap mint nap, hogy elfogadjuk Paramahanszadzsi felszabadító eszményeit.
Mennyire áldottak vagyunk, hogy az Ö SRF / YSS tanításaiban megkaptuk azokat a szellemi eszközöket, amelyekre szükségünk van az élet csatamezőjében, mint egy teljesen felszerelt isteni harcos – felruházva erős pozitív gondolatokkal és cselekedni vágyó akarattal, ismerve az elme és a lélek a test egészségére gyakorolt potenciális hatását, a szükséges képességekkel, hogy „a gonoszt legyőzük jóval, a bánatot örömmel, a kegyetlenséget kedvességgel, a tudatlanságot bölcsességgel”, a hódítók testi bátorságával és magabiztosságával. Mivel a nehéz körülmények próbára teszik azt, amit a spirituális úton megtanultunk engedjük, hogy minden amit magunkba szivtünk, alakuljon át és a tudásból cselekedet legyen.. Ebben a folyamatban felfedezzük azt az erőt, amelyről talán nem is tudtunk, és egy gyakorlati, intuíció által vezérelt, megértést kapunk a megfelelő cselekedethez, és (ami a legfontosabb) egy bővülő képességét a szeretetre. Olyan helyzetekben, amelyek kihívást jelentenek az életünk külső forrásainak stabilitására tanulunk meg szembenézni a saját félelmeinkkel és bizonytalanságainkkal, ezeket adjuk át Istennek, ne engedjük, hogy ingerlékenyé vagy türelmetlenné váljunk a körülöttünk lévőkkel szemben. A kedves, vidám, nyugodt közvetítő példája arra ösztönöz másokat, hogy ugyanolyanok legyenek. Ilyen módon az olyan kihívás amin túlteszük magunkat, nemcsak a saját szellemi fejlődésünkhöz járul hozzá, hanem a körülöttünk lévők és az egész emberiségéhez is.
Még azokkal a kihívásokkal is, amelyekkel mindannyiótoknak most szembe kell néznetek, tudom, hogy szívetek mélyen érzitek a világ sok más lelkét, akiknek az életét és biztonságát a koronavírus világjárvány tönkretette. Hálás vagyok és lelkesit, hogy nagyon sokan csatlakoztatok hozzánk az Self- Realization Fellowship-hez és az indiai Yogoda Satsanga Egyesülethez tartozó szerzetesekhez is a napi imádságban – nem csak azoknak imádkozunk, akiknek gyógyulásra van szükségük, hanem az egészségügyi ellátást és az egyéb alapvető szolgáltatásokat ellátókért is. Azoknak akik az élet sok területén képességük, együttérzésük és bátorságuk révén mindannyiunknak segítenek. Arra biztatlak, hogy folytasd imáidat, és végezd a Paramahansa Yogananda gyógyító technikáját akár otthonodban, akár az SRF Online Meditációs Központban tervezett sokféle csoportos meditáció egyikében.
Védd magad és másokat is a környezedetre vonatkozó egészségügyi és higiéniai irányelvek betartásával; és ha a „társadalmi távolságtartás” szabályai kicsivel több idővel meghosszabbítják is a napi rutint, hálásan használd fel azt az időt magad és mindazoknak a feltöltésére, akiket meg tudsz érintni és szolgálni a megfelelő cselekedetekkel. Mint külsőleg távoli, de belsőleg egyesített lélekcsoport, továbbra is töltsük fel magunkat az erő és az inspiráció végtelen forrásából. Ha szívünket és elménket Isten jelenlétére hangoljuk, és tudatosságunk sarki csillagjává tesszük Őt, biztonságosan és győzelemmel juthatunk át ezen a sötét és nehéz időszakon, miközben mindent megteszünk azért, hogy hozzájáruljunk az egész emberi család folyamatos szellemi fejlődéséhez.
Isten és Guru áldon meg és vezessen mindig,
Chidananda testvér
Meditáció Chidananda Testvérrel
https://yogananda.org/blog/a-meditation-led-by-brother-chidananda
Chidananda testvér, a Self-Realization Fellowship/Yogoda Satsanga Society of India, elnöke és spirituális vezetője meditációt vezet és külön, lelki bizonyosságot adó, üzenetben elmondja miként kezeljük ezeket a mai erőtpróbáló időket. Ezen felül gyógyító szolgálalot vezet, hogy az SRF/YSS világszerte levő tagjai és barátai jobban ráhangolódjanak és bizalommal segítségül hívják a minden hatalommal biró Isteni Jelenlétet, amely mindig velünk van.
Chidananda testvér azért akarta, hogy online is elérhető legyen ez a meditáció mert világszerte sok SRF templom, központ és csoport lemondta a vasárnapi szolgálatot.
Azzal, hogy együtt veszünk igénybe isteni védelmet igazi biztonságot és vigaszt érezhetünk belül részt vehetünk abba, hogy lelki bizonyosságot hozzunk a világra ezekben az időkben amikor erre szükség is van, vagy más időkben is.
Online Meditáció
Paramahansza Jógánanda új, átdolgozott leckéi Január 31-től elérhetőek.

Chidananda Testvér, spirituális vezére és elnöke a Self-Realization Fellowship/Yogoda Satsanga Society of India-nak, 2019 Január 31. szatszangát tartott az SRF nemzetközi főhadiszállásán, hogy felavassa az SRF/YSS leckéinek új kiadását. Az eseményt élőben láthatták az SRF/YSS tagjai és barátai világszerte.
Paramahansza, korábban megjósolta Sri Mrinalini Matának, hogy ez neki való munka amit egész életén át ír majd. Később Sri Mrinalini ezzel viccelt is, hogy amikor fiatalon először hallotta ezt a jövendölést, bízott abba, hogy nem lesz azért olyan hosszú idő.
Az eredeti hír itt érhető el: Paramahansza Jógánanda Leckéi Új Formátumban
Október elsején ünnepeljük a Vegetarianizmus Világnapját

Feltételezem sok ember kerülné az erőszakosságot és emiatt sokkal több Vega lenne ha nem a boltban levő polcról kellene levenni a fogyasztásra kész állati tetemet hanem neki kellene állatot ölnie, és elkészítenie ahhoz, hogy húst egyen…
Néhány cikk a témáról a Vegetarianizmus Világnapján.
Vállalj egy Vega napot a földért!
3 érv a vegetarianizmus mellett