
Július 30
Isten jelenlétének gyakorlása
Bármilyen irányba fordítod az iránytűt északra mutat. Ugyanígy van az igazi jógi. Lehet, hogy belemerült sok tevékenységbe de az elméje mindig az Úron van. A szíve folyamatosan énekli: “Istenem, Istenem, mindenkinek a legszeretettre méltóbb!”
Paramahansza Jógánanda, “Paramahansza Jógánanda Mondásai”
Július 31
Isten jelenlétének gyakorlása
Amikor látsz egy szép naplementét gondold azt: “Isten fest az égre.” Amint azoknak az embereknek az arcába nézel akivel találkozol belül gondold: “Isten ilyen formát öltött.” Ezt a fajta gondolkodást alkalmazd minden tapasztalatodra: “Isten a bennem folyó vér; Isten az elmében levő értelem; Isten a szívemben levő szeretet, Isten minden ami csak létezik.
Paramahansza Jógánanda, Self-Realization Fellowship leckék

Külön gondolat Janmastamira
Bhagavan Krisna Születésnapja
Krisna születésnapját az indiai holdnaptár szerint számítják. A fogyatkozó hold nyolcadik napjára esik Augusztus közepe és Szeptember közepe között.
Aki mindenütt Engem lát és mindenben Engem lát, sosem veszít el Engem és Én sem veszítem el őt. Az a jógi mindig Bennem marad, aki, az élet körülményeitől függetlenül lehorgonyoz az isteni egységben és rájön, hogy minden lényt Én járom át.
Ó Ardzuna, legjobb az a jógi aki mások bánatával vagy örömével együtt érez ugyanúgy mintha az a sajátja lenne.
Bhagavan Krisna, a Bhagavad Gitában.
Augustus 1
Átadás Istennek
A legnagyobb kötelezettség emlékezni Istenre. Reggel az legyen az első, hogy meditálsz Rajta és azon gondolkozol miként tudod szolgálatában állítani az életedet, hogy egész napod tele legyen az Ö boldogságával.
Paramahansza Jógánanda, Self-Realization Fellowship magazin
Augustus 2
Átadás Istennek
Csak úgy találsz rá Isten szeretetére, ha átadod magad Neki. Légy ura az elmédnek, hogy átadhasd neki.
Paramahansza Jógánanda, “Az Isteni Románc”
Augustus 3
Átadás Istennek
Kedves Atyám, bármilyen körülmény néz is szembe velem, tudom róla, hogy ez a következő lépés a kibontakozásom során. Üdvözlök minden erőpróbát mert tudom, hogy bennem az értelem, hogy megértsem és a hatalom, hogy legyőzzem.
Paramahansza Jógánanda “Metafizikai Meditációk”
Augustus 4
Átadás Istennek
Az én gurum, Sri Yukteswar [mondta]: “Ha megakarod ismerni Istent, ne várj el semmit. Egyszerűen indítsd el magad hittel az Ö benned levő örömteli Jelenlétébe.” A hívő végül Rá talál ha az Úr menedékében maradva, minden jó tevékenysége közben Rá gondol és teljesen átadja cselekedeteinek gyümölcsét, valamint történéseit is Neki .
Paramahansza Jógánanda, “Isten beszélget Ardzsunával: A Bhagavad-gita”
Augustus 5
Átadás Istennek
A Tied vagyok Ó Uram! Kifogom érdemelni, hogy Te elfogadj. Nem hozok égőáldozatot az Úrhoz, abból ami nekem semmibe sem került. Magamat fektettem, minden előítéletem, és kicsinyességemmel együtt, mindennel amit a hús drágának tart, az égő halotti máglyára.
Naponta emelem fel szívemet Mahavatar Babajihez, Lahiri Mahasayahoz, Szvámi Sri Yuktesvárhoz és Guromhoz, Paramahansza Jógánanadához, tőlük kérve az önmegvalósítás sok drágaköves ajándékát. Az éj csöndjében, a szívem mélyéből fogok kiáltani: ” Beszélj Uram, mert a Te szolgád hallgat.” Amikor kellemetlen kötelességre szólít fel, felelni fogok: “Itt vagyok Uram, engem küldj.”
Sri Dzsánamata, “Egyedül Isten: Egy Szent Élete és Levelezései”